LÉLEKZETEK

Péter Erika

Sóhajnyi öröm

Télen, fehér napsütésben
galamb száll a Malom-téren.
Feltámad örömöm.
Hisz elég, ha néhány percig
boldog vagyok s a belső dolgok
héját feltöröm.
Leghálásabb tán a kezdet,
utána következhet
– a beteljesedés.

Ma már tudom, 

mind amim van, arra jó,
hogy szertehagyjam
–  a minden is kevés.

A Körös-parthoz közeledve
tudom, hogy a tavasz messze,
de mindig beköszönt.
Életvégem így vígasztal,
s telis-tele tölt malaszttal
e sóhajnyi öröm.

Péter Erika

Elmaradt ölelés

Kihűlt a téli táj,
a folyón fagysziget,
a csontkemény parton
zsibbad a hóhideg.

Csikordul a páncél,
mozdul a jég széle,
összekapaszkodna
a túlpart két vége.

Két magányos jégtest
érintésre vágyik,
álmodja, hogy vállát
öleli a másik.

S fagyhíd épül lassan
a gyors folyó felett,
nyúlik a jég háta,
kéz éri a kezet.

Kisujjnyi csak a rés,
ám itt a pirkadat,
mikor rájuk talál,
reggelt köszönt a Nap.

Lángszőnyeget terít
fényével a tájra,
olvad a jég karja,
s beleroppan – társa.

(2008-01-03)

Péter Erika
Télvégi eső

(Szabadesés )

Lépkedek
a keskeny járdán,
kihalt a falu.
Az óvodakörnyék
elcsendesült.
Megszűnt a lárma;
mintha mindenki
feltámadásra,
vagy halálra várna.
Fönn zokognak a felhők,
s mint könnycseppek,
legördülnek hűs
homlokomon.
Végigperegnek
kabátom gallérján,
s behatolnak titkon
nyakamon
a szívem felé.
Könnyeső.
Véreső?
Eső
.
.
.
.
Szabadesésben
hullnak a földre.
Kitárulkoznak
az ablakok, kapuk.
Hömpölyög
a homályos tömeg.
Nem szűk már
a hepehupás járda.
Éledni kezd
az esőszagú
falu.

(Csanádapáca, 1988.)

Péter Erika
Bizakodó  
(Unokámnak, szeretettel)
                  
 
Reflektorfényben állsz,
s én csak téged nézlek,
olyan vagy, mint egy kék igézet,
félek elillansz mint a Nap
amikor tenyerembe zárom.
Még nincs, nincs még
nyugovásom.
 
Karjaim kinyújtom.
Átölelsz és átölellek;
szemeidben látom
verdesni a lelked.  

*
 
Eső zuhog a szennyes estben,
fakóbb lett a karácsonyi vásár;
fejünk fölött Isten
foszforeszkál.
 

Péter Erika

Ha nem lennél

Ki mondaná ki

az elakadt szavakat,
ki űzné el tőlem
a bennem lakó árnyakat,
hangom dallammá
hogy állna össze,
és mikor álmodni kell,
az ében éjszakában
ki lesz, aki betakar,
s ki igazítja meg
a gyűrött lepedőt?

*

Ha nem lennél,
összekuporodnék,
akár egy bogár,
mert rövid a reggel
és hosszú a paplanba
burkolt éjszaka

ha nem lennél,
belefulladnék magamba.

 Itt hallható:

https://www.youtube.com/watch?v=19M6WBUMOCQ

  (Verseimet elmondja: Kováts Péter, azaz Skorpió )