AUGUSZTUSI  LÉLEKZETEK

 

 Péter Erika

 Mégis nyílik

 

Mielőtt elrepednek felhők,

sátrat ponyvázok föléd

s bolygó-távolból vigyázom

képzelt házad küszöbét,

 

óvnálak: ronggyá ne ázzon

ruhád, sarud, mosolyod,

ne rémítsen villámlás,

s ne fázz, mikor jég kopog,

 

remélj fényt, még akkor is,

ha alkonyt lehel a világ;

bár e ködben láthatatlan,

mégis nyílik a virág.

 

 

Péter Erika

Fény az ujjaim között

 

Tenyeremben tartom
a hunyorgó tájat,
ujjaim közt zuhatagként
átfolyik a Nap.
Lehajlok egy fűszál
zöld ajkához
s megcsókolom a tavaszt.

 

Boldog vagyok. A múlt
fullánkját sem érzem,
dús, eleven illat leng körül,
s ereimbe adrenalint pumpál.
Szívem kihagy egy-egy ütemet.

 

Elmélázom.
Nem tudom, hány óra.
A virágoktól kérdem
mennyi az idő.
Nem felelnek.

 

A fény s a szó kicsorog
ujjaim közül, és csupán
a csend zsong bennem,
mint a szertefoszló
harangszó után.

Péter Erika

 A Keletiben

 

Pocsék volt  ez a nyár,

viharmadár-szárnyak tépázták tetőnk,

mi, nők – tócsába mártott rongycsomók –

madárijesztővé áztunk kapualjban,

a parkban hajléktalanok

ponyvával takarták le a színpadot,

s a kitaposott macskaköveken

elkopott átázott cipőnk.

Kinőtt kardigánkánt feszült ránk a város,

sáros szerelvények sírtak síneken.

 

-----

 

A Keletiben most is gyorsvonat tolat,

kókadt lampionként lebegnek esernyők,

kendőt nem lobogtat senki,

elrejti arcom a rám zuhanó zápor,

fázom, összekulcsolódik,

majd kinyílik kezem,

dermedt ujjam denevérszárny,

már mind a tíz feszül.

 

 

Péter Erika

Fába zárt idő   

 

Kidőlt a fa,

rovar rágja,

letört ágát

szél cibálja

 

gyűrűinek

hanglemezén

meg-megcsillan

néha a fény

 

visszagondol  

volt-magára

friss rügyekre

lombos nyárra

 

törzsén 

burjánzik a moha

– talpra állni

nem fog soha.

 


Péter Erika

Babiloni intés

 

Milyen világ ez,

hol irigységből font kerítés
választja el a telkeket,
s az egymás köré épített
szóbarikádokat nem
bontja le senki
s a tragédiákat lármás
statisztasereg ünnepeli?

 

E gyarló forgó gömbre

rövidlátón pislog már a Nap,
vagy gyilkos sugarakat
taszít le a földre,
s legvégül te is

játékrobot leszel,
mely hirtelen leáll,
ha kimerül az elem.

 

 

Péter Erika

Ha nem lennél

 

Ki mondaná ki

az elakadt szavakat,
ki űzné el tőlem
a bennem lakó árnyakat,
hangom dallammá
hogy állna össze,
és mikor álmodni kell,
az ében éjszakában
ki lesz, aki betakar,
s ki igazítja meg
a gyűrött lepedőt?

*

Ha nem lennél,
összekuporodnék,
akár egy bogár,
mert rövid a reggel

és hosszú a paplanba
burkolt éjszaka

ha nem lennél,
belefulladnék magamba.

 

 Itt hallható:

https://www.youtube.com/watch?v=19M6WBUMOCQ

  (Verseimet elmondja: Kováts Péter, azaz Skorpió )