LÉLEKZETEK

 

Péter Erika

Korty a Nap fényéből

 

Szeretem a Napot,
a pillanatot, téged
s a nyarat mi hirtelen elmúlik
és a zöld lombokból
színtelen, vézna gallyak lesznek.

 

Az idő gyaluja eltorzítja arcunk,
már egymás hasonmását
tükrözi szemünk,
tudjuk a napfényből többet
kellene kortyolnunk
– miként a teve,
mikor teleissza magát
mielőtt elindul a sivatagi útra…

 

Péter Erika

Ha nem lennél

 

Ki mondaná ki

az elakadt szavakat,
ki űzné el tőlem
a bennem lakó árnyakat,
hangom dallammá
hogy állna össze,
és mikor álmodni kell,
az ében éjszakában
ki lesz, aki betakar,
s ki igazítja meg
a gyűrött lepedőt?

*

Ha nem lennél,
összekuporodnék,
akár egy bogár,
mert rövid a reggel
és hosszú a paplanba
burkolt éjszaka

ha nem lennél,
belefulladnék magamba.

 

 Itt hallható:

https://www.youtube.com/watch?v=19M6WBUMOCQ

  (Verseimet elmondja: Kováts Péter, azaz Skorpió )

 

 

 Péter Erika

Hozzám illő dallam

  

Megszerettem a várost

hol sok éve lakom,
a lakótelepet

ahol hallhatóvá lett a táj:


reggel

daloló madársereg

tolong ablakom előtt
a nyurguló juharon 

 

s éjszaka

szélben csacsogó

levelek között 
vándorol a Hold. 
  
Megtaláltam végre
a hozzám illő dallamot.

 

Péter Erika

Egy hajóskapitányhoz

 

Minek neked vad hullámú tenger,

hisz elég a rétre heverned,

máris kihajózol.

 

Homlokodhoz emelt

kezed kapitánnyá avat.

Dagadt vásznak alatt állsz

s integetsz az arctalan tömegnek.

 

Lábad előtt tiszteleg a város.

 

Péter Erika

A feledés patinája

 

Eltűnnék a feledés hangtalanul

pergő homokórájában,

ám az emlékezés nem patinás

elefántcsont ereklyetartó,

és nem ékszerládikó,

inkább állat amely él,

zabál, emészt.

 

Mi valaha táj volt,

ma kétdimenziós kép,

hová váltakozó fények esnek:

éjszakai árnyak,

fákra hulló napsugár,

és egy arc, mely ki akarja

szorítani a többiekét.

 

 

Péter Erika

  A szél és fény szigetén


 Rohan a szél.
Ellensúlyozni szeretné
a reflektoroknál is
forróbb Napot,
mely egész évben
öleli Rodoszt.

Talán mondabeli
istenek szórnak fényt
a sziget tenyerébe.


Vállamon a napfény
csupasz karját érzem,

s vérem tüzes 

kandallóként felhevül.