LÉLEKZETEK
Péter Erika
Tavasz leszek
Holnap
egyetlen napig
tavasz leszek,
az utcán kamaszként
szökkenek,
barackvirág-szirmaim
kibontom
s napkobakú pitypangként
virítok árkok ölén
illatos orgonasövény
leszek
vagy melletted repdeső
madárrá változom
s ágat, szalmaszálat gyűjtve
fészket építek
a majd-szerelemnek.
Illusztráció: Kelebi Kiss István
Péter Erika
Tavasz
Földieper édes íze
olvadt szét a számban
s váratlanul kinyílt
bennem a tavasz
a pisztrángoktól
hemzsegő patakba
felhők mártogatták
fodraikat
és a horizontot
királyi pompával
pásztázta a Nap
lelkem szelíd
érzékiség járta át;
sóvárgás,
mely azóta kínoz.
Péter Erika
elfonnyadunk
mi letépett virágok
gyűrött szirmunk a szél
térdére veszi
és mint könnyű zsákot
az emberarcú felhők
fölé emeli
s a láthatatlan
csillagok alatt
felhangzik egy zongoradarab
amely magányos
mint az a gyászruhás
öregasszony
aki bóbiskol
a régi hintaszékben
Péter Erika
Jelek
Ujjbegyeim
bőrcsigáit nézem;
a spirálmotívumban
elmúlt érintések
melege lapul,
lejjebb tenyérvonal-indák
vízrajza domborul.
A hegyek és folyómedrek
szétválnak,
mások megszakadnak
s vannak, melyek
összhangban egyesülnek.
Látom minden
apró elágazását
a tenyér-deltatorkolatnak
*
Titkok völgye
rejti múltamat.
Ott bujkál
a mindig-változó
felhők mögött,
vagy éjszakai köd
takarja mely
opálköpenybe
burkolja az idő
megállíthatatlan
áradatát
*
Igazmondó tükröm
tanulja önmagát;
tisztasága feltámasztja
avasodó emlékeimet.
Péter Erika
Reménysugár
A fény a fák között vidult,
majd a platánágra hullt,
s a lecsorgó nap-patak
odacsalt egy madarat.
Zöldike vagy cinke volt?
Nem látszott csak szürke folt,
ám a házak tetején
felragyogott a remény.
Péter Erika
A természet menyasszonya
Bimbót bontottál, mint barackfavirág,
kabátomba rejtlek, hogy meg ne fázz,
csupa láz az arcod, föléd fonom testem,
virágpaplan borít minden tavasz-esten.
*
Almát eszünk, s eldobjuk a magvakat,
évek múltán földben almafa fakad,
ágaira felmásznak a gyerekek,
árnyékába bújnak a szerelmesek.
Péter Erika
A csend fájdalmai
Távolodik
tőlünk a csend.
Fejjel megyünk
halkan a falnak,
fölöttünk a mennyezeten
mosógépek kopogtatnak.
Fület sértő, arrogáns zajok,
Hifi-torony lárma, gép zenebonája,
nyikorgó ágydalok, civódásmondatok,
kinn fájdalmas autóberregés,
bádogkukák síró jajgatása,
madársziréna talán,
már Krisztus is ordít fenn
a néma keresztfán.
Vihar előtt fekete
a
csend.
Sajognak
a gondolatok
szótlan idebenn.
A Kopogtató versemet Csórics Balázs adja elő.
Katt. a linkre!
Péter Erika
Ha nem lennél
Ki mondaná ki
az elakadt szavakat,
ki űzné el tőlem
a bennem lakó árnyakat,
hangom dallammá
hogy állna össze,
és mikor álmodni kell,
az ében éjszakában
ki lesz, aki betakar,
s ki igazítja meg
a gyűrött lepedőt?
*
Ha nem lennél,
összekuporodnék,
akár egy bogár,
mert rövid a reggel
és hosszú a paplanba
burkolt éjszaka
ha nem lennél,
belefulladnék magamba.
Itt hallható:
https://www.youtube.com/watch?v=19M6WBUMOCQ
(Verseimet elmondja: Kováts Péter, azaz Skorpió )