OKTÓBERI LÉLEKZETEK
Péter Erika
Októberi fényben
Október selymes fénye
baldachint terít fölénk,
s arany permetet
hint a vedlő fákra.
A Nap vakít még
és az égbolt oly íves,
mint a templomok
kupolája.
Péter Erika
Gyertyafénynél
Amikor
az emlékezet
pincéjéből érkezem,
könny nélkül zokogok.
Sírásom
rosszul hangolt zongora,
széttépi az éjszakát.
Fölriaszt téged is.
Nyugtalan gyertyaláng
játszik arcodon.
Átkarolsz.
Elringat minket
a jázminolaj-illat.
Péter Erika
Alkonyat
Tegnap illatot
lehelt a hársfa,
s a Nap arany-fodrot
varrt a tájra,
és vártam
hónapokon át,
hogy csillagot
rügyezzen az ág,
de amíg az
eget lestem
változott a kép;
az ősz ledobta
rozsdás köntösét.
Most eltiport
vadgesztenyék
hevernek a sárban,
s a pénzét hullató
akácnak levele vacog:
a tar ágakon elhervadnak
a hullócsillagok.
Péter Erika
Őszi kottalapok
Az évszak minden nyűge
válladra szakadt,
itt rozsdás dallam röppen,
ott egy kottalap,
mindkettő súlytalan,
s könnyű, mint a bűn
látod,
a park végén
még kotyog a patak,
de holnap már avarral
takarja magát.
Péter Erika
Nyáralkonyi álmok
Tolakszik már az ősz,
rozsdás teste fázik,
búcsúzik az évszak,
sorvége kilátszik.
Zizegnek a lombok,
hárfa pendül halkan,
harangszó danászik,
sóhajt a magasban.
Suttog az alkonyszél
– benne hangod hallom –
piheérintéssel simogatja arcom.
Tapintatos vendég,
nem bolygatja álmom,
estikeillattal itatja kabátom.
Lehull az alkonyat,
ledob minden leplet,
valaki suttogja
– lehet, hogy szeretlek –
hint talán virágot
az ősz éjszakámra,
s lobban még lepedőm,
paplanom s a párna.
Péter Erika
Érintések
Ki nem látta szemed,
nem hallotta hangod,
nem kóstolta ízed,
nem érintette arcod,
nem ismerhet!
Számára olyan vagy,
mint el nem olvasott vers,
egy elmaradt koncert,
felbontatlan csomag,
nem játszott színdarab,
távoli táj, ahol sosem jártál,
csillag, mit csak messziről
csodáltál.
*
Ha itt lennél,
hinni tudnám
a hihetetlent,
enném az ehetetlent,
utolérném a végtelent,
lábad előtt ülnék,
aranygaluskát
sütnék…
Péter Erika
Őszi paletta
Nem hinnéd, drágám,
hogy október vége van,
úgy fénylik, szikrázik
a tájék!
Szintjátszó
levelek
garmada rikít
a felhőtlen ágakon:
rég láttunk hasonlót!
Többnyire földre hull
cudarul, csak néhány
rozsdanyél lóg árván,
szívósan, makacsul.
Az idén nem csípte
meg a dér, még kemény
fagy sem érte! Csak festett
pemzlijével a derűs természet!
Holnap a temetők karnevált játszanak,
jelmezbe öltöznek a sírok, virító
krizantém-kupacok betemetnek mindent,
jelezve:
közeledik
Mindszent.
Péter Erika
Ha nem lennél
Ki mondaná ki
az elakadt szavakat,
ki űzné el tőlem
a bennem lakó árnyakat,
hangom dallammá
hogy állna össze,
és mikor álmodni kell,
az ében éjszakában
ki lesz, aki betakar,
s ki igazítja meg
a gyűrött lepedőt?
*
Ha nem lennél,
összekuporodnék,
akár egy bogár,
mert rövid a reggel
és hosszú a paplanba
burkolt éjszaka
ha nem lennél,
belefulladnék magamba.
Itt hallható:
https://www.youtube.com/watch?v=19M6WBUMOCQ
(Verseimet elmondja: Kováts Péter, azaz Skorpió )