NYÁRI LÉLEKZETEK
PÉTER ERIKA
hőhullám
mint halántékon az ér
lüktetnek a hőség fényei
a nap lángoló maszat
planktonokként
csillognak a házak
vibrálnak az autólámpák
áldás már a jelzőtáblák
árnyéksávja is
izzad az aszfalt
a szurokszagú levegőben
délibábnak
a város délibábnak látszik
PÉTER ERIKA
napnyugta
kihűlő habokon
dobol a szél
sirályszoprán rikolt
a part menti fákon
mint hajótöröttek
kezei felhőkbe
kapaszkodnak
a vörös sugarak
süllyed a nap
csend lesz és sötét
az est ében-táncosnője
a csillagtüll alól
kivillantja
ezüst köldökét
PÉTER ERIKA
neked adnám a napot
felhők suhannak az égen
mint uzsonnára hazatérő
éhes gyerekek
terítem az asztalt
üres a helyed
kinn a köd kimosott
csipkeként terül a tájra
a gyertyák fény-lobbanása
irgalomtalan
neked adnám a napot
gyertyaláng helyett
de csak a felhők sokasodnak
s téged sír takar
PÉTER ERIKA
Lázadó napraforgók
Hunyorogva nézek a vakító fénybe,
augusztus a nyárból őszbe andalog,
láthatatlan mérget cipelnek a felhők,
hamiskártyások az évszakok.
Ma a napraforgók hátraarccal állnak,
virágfejük lázad, mind fonák tenyér,
életük kizökkent ősi ritmusából
s az örökzöldekről is potyog a levél.
PÉTER ERIKA
Karpathosi nyár
Két marokkal szórták rád
a fényeket az istenek.
Tengered táblakép,
hol a Meltemi-szél szárnyal,
hogy táncával enyhítse
a napsütést és olympos
kis falujának szélmalmait hajtsa,
a sziget ahol a nők viseletben járnak
és sóváran várják azt a férfit
kik őket megkísértik.
Ám ez a szél nem csillapít vágyat.
Esténként asszonyok
húzzák le a spalettákat.
PÉTER ERIKA
Krynicai fotók
Nézem a hegyeket.
Diszkrét szeretőkként
ölelik a várost.
Mellettük minden
apró és magányos,
én is jelentéktelen
figura vagyok,
ki hiába akarná
megörökíteni a pillanatot
amelyet mások
elszalasztanak:
a dombok redőit,
a távoli ormokon
szánkózó mosolyt,
erdők árnyöbleit,
a virágok nyári
színszimfóniáit
s a parkban a férfit
ki szaxofonon játszik.
Hiába akarok bármit
másodperccé redukálni.
PÉTER ERIKA
balatoni vihar
mint agyonmosott ruha
elszürkül a víz s az ég
kaméleon-arca megrémít
kapkodnak a pincérek
csattannak a székek
döngnek az asztalok
s vészjóslóan
kárognak a varjak
két villám közt
a pillanatnyi csöndben
szélbe bugyolálva
hazaszaladok
PÉTER ERIKA
szívverések
mielőtt meghalok
megrajzolom levetett
gyűrűd bőrödbe
nyomódott emlékhelyét
s széttépve az erény
lepkeszárny-függönyét
magamra tetoválom
a combodon fészkelő
anyajegyeket
s miután lejegyeztem
megíratlan
szerelmes leveleinket
átveszem karórád ütemét
mely a forró zsírba
dobott borsó rémületével
számlálja szívverésemet
PÉTER ERIKA
Aszály
Panel izzik,
vak az ég,
szobám száraz tófenék
kint, elárvult
pad alatt
egy szál fonnyadt
fű virraszt
árnyék sincs
csak száraz ág
s életfogytig
szomjúság.
PÉTER ERIKA
madarak vágya az ég után
oda a nyár
harsány vidámsága
anémiás az ég
ködbe fúlnak a napok
a hold lomhán andalog
az éjszaka is néma
az ágakon fájdalom
és a szél motoz
hiába bolygatjuk
nem változik semmi
a madarak elrejtőztek
sosem hallom énekelni őket
kalitkába zárva élnek
s nevetnek
hogy ne kelljen sírniuk
A Kopogtató versemet Csórics Balázs adja elő.
Katt. a linkre!
Péter Erika
Ha nem lennél
Ki mondaná ki
az elakadt szavakat,
ki űzné el tőlem
a bennem lakó árnyakat,
hangom dallammá
hogy állna össze,
és mikor álmodni kell,
az ében éjszakában
ki lesz, aki betakar,
s ki igazítja meg
a gyűrött lepedőt?
*
Ha nem lennél,
összekuporodnék,
akár egy bogár,
mert rövid a reggel
és hosszú a paplanba
burkolt éjszaka
ha nem lennél,
belefulladnék magamba.
Itt hallható:
https://www.youtube.com/watch?v=19M6WBUMOCQ
(Verseimet elmondja: Kováts Péter, azaz Skorpió )