DECEMBERI LÉLEKZETEK
Péter Erika
Ünnepváró
Talán fehér Karácsony lesz,
az út hótól didereg,
egy madár kenyérhéjra talál
s füttyel szól a többinek.
Hangom gőzcsigákat rajzol,
a sarkon egy nő kéreget:
ma tán többen adakoznak,
hiszen ünnep közeleg.
Halleluját énekelnek
valahol az angyalok:
így próbálják szétoszlatni
a szívekbe lerakódott
bánatot.
Péter Erika
Gyertyád tükrében
Arcot rajzol a gyertyaláng,
mesét mormolok
úgy mozdulok, mintha lennél,
hordom mosolyod,
úgy mosolygok, mint anya,
ki bölcsőt ringat csendben,
úgy ringatlak, mint zene,
dallampárt keresve.
Fényedben születtem,
tükrödben létezem,
igéket suttogok,
lelkemet vértezem,
s Te felragyogsz, éledsz,
világítasz, remegsz,
ünnepelsz, megsiratsz,
emlékszel és temetsz.
Gyertyád előtt állok,
golgotáddal szemben,
magasra száll lángod
"Segíts, hinni bennem!"
Péter Erika
A szeretet metamorfózisa
Szeretetből
jöttünk, szeretetből éltünk,
szeretetet gőgicsélt a hang, a csend,
a délkörök. Nő, a Férfi. Az Örök.
Értettük növények, állatok szavát,
dúdoltuk szellők hullámdallamát,
körülfontak fények, illatok, hegyek.
Szerettük egymást mind. Nő, Férfi, Gyerek.
Édeni életfa folytonosan termett,
tizenkét gyümölcse táplált minden testet.
Mért lett
a szeretet
fegyverként
használt tárgy,
levegőben
szálló,
illékony
szóvirág,
romlatlan
angyalnak
mutatkozó
hamis,
banális,
kenetes,
lejáratott
frázis?
Koldus-
gazdájához
kutyája
visszatér,
halálig könyörög egy kis szeretetért...
Péter Erika
Alszanak az istenek
Angyalszárnyak
borítják most az eget,
verdes a fény
s trónusukon
alszanak az istenek
míg aranypapírokba pólyált
fegyvereket rejt az ág.
Minden fenyő áldozat.
A törékeny holnap
karácsonyi üveggömbként
lóg a fán, melyet
csupán vízkeresztig
tart egy gyönge cérnaszál.
Péter Erika
kopogtató
manapság mindenki
fásultan beszél,
nehéz jövőképről
és hogy meghibbantak
a mérsékelt évszakok
nem vitázom,
csak várom az estét,
elébed lüktető
lámpasor vezet,
szentjánosbogárfény,
árnyék meg glória,
s egy ima, hogy érintsem
sebhelyes kezed,
s beszívjam
édes, kesernyés illatod
kopogtatok
ajtód előtt állok
lelkemig meztelen,
karácsonyi ízek
keserednek bennem,
egyetlenegy díszem
zöld selyemruhám,
de már látom magam
vízkeresztes testtel,
mint pucér
primadonnát,
fellépés után
pedig élő törzse
lehetnék gallyaknak,
madarak raknának
pólyákat belém,
de fám holt ágain
hamisgyöngyök vannak,
ám a nap tél-fényét
őrzöm neked én
Péter Erika
Ha nem lennél
Ki mondaná ki
az elakadt szavakat,
ki űzné el tőlem
a bennem lakó árnyakat,
hangom dallammá
hogy állna össze,
és mikor álmodni kell,
az ében éjszakában
ki lesz, aki betakar,
s ki igazítja meg
a gyűrött lepedőt?
*
Ha nem lennél,
összekuporodnék,
akár egy bogár,
mert rövid a reggel
és hosszú a paplanba
burkolt éjszaka
ha nem lennél,
belefulladnék magamba.
Itt hallható:
https://www.youtube.com/watch?v=19M6WBUMOCQ
(Verseimet elmondja: Kováts Péter, azaz Skorpió )
