TÉLI LÉLEKZETEK
PÉTER ERIKA
A szeretet metamorfózisa
Szeretetből
jöttünk, szeretetből éltünk,
szeretetet gőgicsélt a hang, a csend,
a délkörök. Nő, a Férfi. Az Örök.
Értettük növények, állatok szavát,
dúdoltuk szellők hullámdallamát,
körülfontak fények, illatok, hegyek.
Szerettük egymást mind. Nő, Férfi, Gyerek.
Édeni életfa folytonosan termett,
tizenkét gyümölcse táplált minden testet.
Mért lett a szeretet
fegyverként
használt tárgy,
levegőben
szálló,
illékony
szóvirág,
romlatlan
angyalnak
mutatkozó
hamis,
banális,
kenetes,
lejáratott
frázis?
Koldus-
gazdájához
kutyája
visszatér,
holtáig könyörög egy kis szeretetért.
PÉTER ERIKA
merülés
ma este
gyertyát gyújtanék,
ám nincs parázs bennem,
megmártózom emlékedben
s belefulladok
marok szorít,
sebem kifakad,
kiapadt medence
peremén egyensúlyozom,
hordom az elvesztett anyaság
nem gyógyuló nyomát,
a drága percek terhét,
de rég lehullt már
szobád brokáttapétája
Illusztráció: Kelebi Kiss István
PÉTER ERIKA
buszra várva
a buszváró ásít
átfurakszik rajta
a huzat
az utcán
sápadtra lúgozott
báb-árnyak
bolyonganak
maszk takarja el
az arcukat
felhőkbe rejtőzött
a hajléktalan hold is
eltűntek a város
árnyék-ormai
hallom a tél
komor krákogását
a gyér fényben nehéz
egymásra találni
és a buszérkezés
bizonytalan
mégis várakozom
PÉTER ERIKA
A tél lehelete
Oda a nyár
harsány vidámsága.
Ködbe fúlnak a napok,
csupán a szél neszez
és az eső gyönge
verébszárnya csapkod,
ám holnapra már
parittyaként lövöldözi
szőlőszemnyi cseppjeit.
Utcát cserél a szél.
– Arcomon érzem
a tél leheletét.
PÉTER ERIKA
Havazás előtt
Havazni fog,
rejtőzködnek a csillagok.
Pirkadatkor hópelyheket
kergetünk, melyek
földet érve
latyakká olvadnak
mint reményeink.
PÉTER ERIKA
Fafyhalál
megjött a tél
az ég zsúpfedelét
ellepték a varjak
a fák zúzmaraköpenyt
kaptak s fehér paplan
terült rá a földre
és májusban
nem emlékszik senki
hogy megfagytál
január pokróca alatt
PÉTER ERIKA
Közöny
Eljön majd a nap,
mikor senki nem köszön.
Társadul szegődik
s fölfal a közöny.
Alattomban, csöndben,
lassan közelít,
ásít, beléd botlik,
rád sem hederít.
Felnyögsz.
Összedőlnek
falak s háztetők,
egy kripta fölött
denevér visít,
a földön felhők
vonszolódnak,
gyertya lobban,
fények haldokolnak
lenn a porban
és kik kitárt karral
rohantak feléd,
már nem köszönnek.
Elnyel a sötét.
PÉTER ERIKA
A bolond és a kékmadár
Buggyos bugyogója
virított fején,
csörgősipka táncolt
nadrágja ülepén.
Nyáron hópihéket,
télen pillét kergetett,
forróságban fázott,
fagyban levetkezett.
Szökdécselt a sárban,
hempergett a jégen,
egy nap egy kis kéket
vett észre az égen.
Tudta lelke mélyén,
ez itt a Kékmadár,
épp fölötte röppen,
most csupán őrá vár.
Ujjongott a bolond,
rohant fel a hegyre,
ott szárnyakat talált
s hóna alá vette.
Szállt a boldogságban,
szép szíve kalapált.
A madárhoz röpült
s az – fejére kakált
PÉTER ERIKA
útkereső
szél-karmolta falak között
ködös hálóját a tél kiveti
a vak boltok üvegei
csak a sötétséget látják
szürkébb lett a város
hol valaha nap járt
szenny trónol s durvaság
a szellem kiált s talál utat
kacsokkal kapaszkodva
nemcsak gyűlölet sarjad
nő még szeretet
PÉTER ERIKA
Cerberus
Elégedett most a gyűlölet.
Visszajött a pokolbéli eb,
fényesre hegyezte éles karmait.
Cerberus felnevet.
Véreznek a feltépett sebek.
A béke sírba szállt.
A katonák eldobható papírbabák.
Sírnak az anyák.
Cerberus nem irgalmaz.
Rombol, öl és bomlaszt.
A vétleneket három szájjal falja fel.
Napfogyatkozást teremt a szívekben.
A Kopogtató versemet Csórics Balázs adja elő.
Katt. a linkre!
Péter Erika
Ha nem lennél
Ki mondaná ki
az elakadt szavakat,
ki űzné el tőlem
a bennem lakó árnyakat,
hangom dallammá
hogy állna össze,
és mikor álmodni kell,
az ében éjszakában
ki lesz, aki betakar,
s ki igazítja meg
a gyűrött lepedőt?
*
Ha nem lennél,
összekuporodnék,
akár egy bogár,
mert rövid a reggel
és hosszú a paplanba
burkolt éjszaka
ha nem lennél,
belefulladnék magamba.
Itt hallható:
https://www.youtube.com/watch?v=19M6WBUMOCQ
(Verseimet elmondja: Kováts Péter, azaz Skorpió )