DECEMBERI  LÉLEKZETEK

 

 

Péter Erika

Ünnepváró

 

Talán fehér Karácsony lesz,

az út hótól didereg,

egy madár kenyérhéjra talál

s füttyel szól a többinek.

 

Hangom gőzcsigákat rajzol,

a sarkon egy nő kéreget:

ma tán többen adakoznak,

hiszen ünnep közeleg.

 

Halleluját énekelnek

valahol az angyalok:

így próbálják szétoszlatni

a szívekbe lerakódott

bánatot.

 

 

Péter Erika

Gyertyád tükrében

 

Arcot rajzol a gyertyaláng,

mesét mormolok

úgy mozdulok, mintha lennél,

hordom mosolyod,

úgy mosolygok, mint anya,

ki bölcsőt ringat csendben,

úgy ringatlak, mint zene,

dallampárt keresve.

 

Fényedben születtem,

tükrödben létezem,

igéket suttogok,

lelkemet vértezem,

s Te felragyogsz, éledsz,

világítasz, remegsz,

ünnepelsz, megsiratsz,

emlékszel és temetsz.

 

Gyertyád előtt állok,

golgotáddal szemben,

magasra száll lángod 

"Segíts, hinni bennem!"

 

Péter Erika

A szeretet metamorfózisa

 

Szeretetből

 jöttünk, szeretetből éltünk,

szeretetet gőgicsélt a hang, a csend,

a délkörök.  Nő, a Férfi. Az Örök.

Értettük növények, állatok szavát,

 dúdoltuk szellők hullámdallamát,

körülfontak fények, illatok, hegyek.

­­­Szerettük egymást mind. Nő, Férfi, Gyerek.

Édeni életfa folytonosan termett,

tizenkét gyümölcse táplált minden testet.

Mért lett

a szeretet

fegyverként

használt tárgy,

levegőben

szálló,

illékony

szóvirág,

romlatlan

angyalnak

 mutatkozó

hamis,

banális,

kenetes,

 lejáratott

frázis?

Koldus-

gazdájához

kutyája

visszatér,

halálig  könyörög egy kis szeretetért...

 

 

Péter Erika

Alszanak az istenek

 

Angyalszárnyak

borítják most az eget,

verdes a fény

s trónusukon   

alszanak az istenek

míg aranypapírokba pólyált

fegyvereket rejt az ág.

 

Minden fenyő áldozat.

 

A törékeny holnap

karácsonyi üveggömbként

lóg a fán, melyet

csupán vízkeresztig

tart egy gyönge cérnaszál.

 

Péter Erika

kopogtató

 

manapság mindenki

fásultan beszél,

nehéz jövőképről

és hogy meghibbantak

a mérsékelt évszakok

 

nem vitázom,

csak várom az estét,

 

elébed lüktető

lámpasor vezet,

szentjánosbogárfény,

árnyék meg glória,

s egy ima, hogy érintsem

sebhelyes kezed,

s beszívjam

édes, kesernyés illatod

 

kopogtatok

 

ajtód előtt állok

lelkemig meztelen,

karácsonyi ízek

keserednek bennem,

egyetlenegy díszem

zöld selyemruhám,

de már látom magam

vízkeresztes testtel,

mint  pucér

primadonnát,

fellépés után

 

pedig élő törzse

lehetnék gallyaknak,

madarak raknának

pólyákat belém,

de fám holt ágain

hamisgyöngyök vannak,

ám a nap tél-fényét

őrzöm neked én

 

Péter Erika

Ha nem lennél

 

Ki mondaná ki

az elakadt szavakat,
ki űzné el tőlem
a bennem lakó árnyakat,
hangom dallammá
hogy állna össze,
és mikor álmodni kell,
az ében éjszakában
ki lesz, aki betakar,
s ki igazítja meg
a gyűrött lepedőt?

*

Ha nem lennél,
összekuporodnék,
akár egy bogár,
mert rövid a reggel

és hosszú a paplanba
burkolt éjszaka

ha nem lennél,
belefulladnék magamba.

 

 Itt hallható:

https://www.youtube.com/watch?v=19M6WBUMOCQ

  (Verseimet elmondja: Kováts Péter, azaz Skorpió )