TAVASZI LÉLEKZETEK

Péter Erika

Tavaszi duett

Tavasz ölel kettőnket lágyan

a csipkemintás fák alatt.

Nemet mondtunk egyben-másban,

de kezem kezedben maradt.

Viszlek magammal rügyről rügyre

varázsra várni, kerten át,

félelmünk magunk alá gyűrve

szólni – Ne félj, nincs vége már! –

Bölcsőket ringató szélanya

maggal tűzdeli a tájat,

halljuk zeng a tücsök dala,

s halálunk, leheletnyit várhat.

És ha egyszer elszakad az élet,

s tél kocog az ősz után,

fogd kezem, hogy úgy ragyogjak,

mint egykor a  nász után.

Péter Erika

Egy tavaszi vadvirághoz

Ott voltam hol megszülettél,

tavasz vadvirága lettél,

széttárt karú nyárfák ága

bizsergett míg jöttöd várta.

Veled küzdött fény és árnyék,

hogy mint part s víz különváljék,

fogócskáztak körbe-körbe

s összenőttek mindörökre.

Szél ringatja apró szirmod,

fellebbenti minden titkod,

madárka dalol az ágon,

 s kinyílt az én vadvirágom.

  Katt. a linkre a meghallgatáshoz!

https://www.youtube.com/watch?v=9MR1wFNQFxA

Előadja: Komlóssy Kata és a Hetvenszer  Hétszer Bocsánat

Péter Erika

Tavaszi nyitány

Letörött a fagy kék körme,

a fény meleget hint a földre.

Tavaszodik, olvad a zagyva kotyvalék,

tócsatavacskákban csónakázik a jég.

Megitta a jeget a nap,

időn, s időkön túl vártalak.

Lüktető arcodra hó hullott, lenyaltam,

vacogott a vérem, borzongni akartam.

Fellobbant a szerelmi láng,

hajad havába font glóriád

úgy ragyog, mint gyémánt, kecses kandeláber,

forrong, mint az arany tavaszéji kráter.

Pattognak a tavasz-szavak,

patak kövébe gally akad,

szembeszaladnak a szerelmes nyárfák,

a szűz fűzágak próbálják a pártát,

s nászra készülődnek a megkócolt bokrok;

szél küld szoknyájukra friss fuvallat-fodrot.

Az örökzöld fenyő bölcsőt ringatni kész,

ágait kinyújtja, mint az anyai kéz.

Péter Erika

Tavaszi transzformáció

Rég-volt szép tavaszom,

ó, de szerettelek,

kapaszkodás nélkül

futottam feléd.

Ma már biztonságos

korlátba fogódzva,

kerülő utakon

döcögök eléd.

Péter Erika

A természet menyasszonya

Bimbót bontottál, mint barackfavirág,

kabátomba rejtlek, hogy meg ne fázz,

csupa láz az arcod, föléd fonom testem,

virágpaplan borít minden tavasz-esten.

*

Almát eszünk, s eldobjuk a magvakat,

évek múltán földben almafa fakad,

ágaira felmásznak a gyerekek,

árnyékába bújnak a szerelmesek.

Péter Erika

Öröm

Végre itt a tavaszillat,

a tócsák színe is tinis,

tavaszi virágot ringat,

 s napfényt riszál április.

Csábít a messzi varázsa,

újul, s kizöldül hitem,

testem táncra kél a vágyban.

Nem kell most a rekviem!

Péter Erika

Tavaszi szomjúság

Szorgos esőcseppek oltják

hó nélküli telünk szomját,

sártól mocskos cipősarkak

koppannak a köveken.

Öngyilkos kis cseppek hullnak,

betonsírba belefúlnak.

Feslett kesztyű párja nélkül 

sír a koszos fövenyen.

Nedves lett a rügyek orra,

te szomjas az igaz szóra,

s olykor szóvirágot locsolsz,

hogy dalod ékesebb legyen.

Ha nem lennél

Ki mondaná ki

az elakadt szavakat,
ki űzné el tőlem
a bennem lakó árnyakat,
hangom dallammá
hogy állna össze,
és mikor álmodni kell,
az ében éjszakában
ki lesz, aki betakar,
s ki igazítja meg
a gyűrött lepedőt?

*

Ha nem lennél,
összekuporodnék,
akár egy bogár,
mert rövid a reggel
és hosszú a paplanba
burkolt éjszaka

ha nem lennél,
belefulladnék magamba.

 Itt hallható:

https://www.youtube.com/watch?v=19M6WBUMOCQ

  (Verseimet elmondja: Kováts Péter, azaz Skorpió )