ŐSZI LÉLEKZETEK

Péter Erika

az ősz korán kopog

 

nincs fűtés

s az ősz korán

kopog

kendő-takaróba

bújva

fekszem 

szégyellős kokott

az élet nem ad

meleget

ennyit mint

e kendő

életem magamra

húzva fekszem

vén esendő

 

kendőm régen

tarka volt

most rongyos

és kopott

mint az a fonnyadt

falevél

mely holnap

lepotyog

 

 

Péter Erika

anyai ima

 

az anya csendben ül

ölében holt anyag

édes fiam

minek is hordtalak

felhőszegélyről

a földre

minek hívtalak

hisz alighogy testet öltött

az öröm elszállt

a nemlét mezei fölött

keringsz s most meddő ölem

hiába ring

csak magamat ringatom

mert e meggyötört

összetört testet

nem vígasztalom

hisz tetem csupán

 

magam ülök itt

e szörnyű délután

könnyemet elsírtam

csak agyam fúrja métely

hátha tévedés volt

de nincs semmi kétely

az élet rendje megbomlott

és bomlik már agyam

mert meghalt kiért éltem

az egyetlen fiam

mennem kell vár sírod

temetőd

rebbenő szemhéjam

neked is szemfedőd

Illusztráció: Kelebi Kiss István

 

Péter Erika

Őszi kottalapok

 

Az évszak

minden nyűge

                             válladra szakadt,                               

itt rozsdás dallam röppen,

ott egy kottalap,

mindkettő súlytalan,

s könnyű, mint a bűn

 

látod,

a park végén

még kotyog a patak,

de holnap már avarral

takarja magát

Illusztráció: Kelebi Kiss István

 

Péter Erika

Táncosok

 

Úgy haladunk egymás felé,

mint két táncos

egy ingatag kötélen,

 egyensúlyt kutatva

vagy két eltévedt bolygó

mely tejútját keresi,

hogy ott kézen fogva

csillaggá váljanak.

 

 

Péter Erika

A csöndnek nincs emlékezete

 

Örök bolyongásra

ítélt árnyként vonulok

az elmulasztott évek

kolonca alatt,  

aládúcolatlan házam

rommá válik,

verseimbe rejtem

fájdalmaimat.

 

A múlt pincéjébe

óvakodva lépek,

hallgatnak a falak,

hiányzik a képzelt

otthon melege,

nem üzentél nekem

soha semmit

 s a csöndnek nincs

emlékezete.

                                                                  

Szeretnék mély árkot ásni,

áttörnék a tegnap

kemény rétegén,

ám hiába nyitoom

agyam fájljait.

 a kódok nem működnek

s földbe némult ajkad

nem beszél.

 

Tétova lélekkel

tekintek az égre,

nézem a fák hajszálereit,

a szélben az ágak 

összekapaszkodnak

– ölelésre vágyom 

magam is.

 

 

Péter Erika

szappanbuborékok

 

 

én vagyok a szél

mikor fújom őket 

ha szárnyra kelnek

bennük tükröződik

arcom s ruhám színei

varázslat ami

nem tart túl soká

ha egymáshoz érnek

elpattannak

vagy ellebegnek halkan

nem tudom hová

 

Illusztráció: Kelebi Kiss István

 A Kopogtató versemet Csórics Balázs adja elő.

 Katt. a linkre!

www.youtube.com/watch?fbclid=IwAR3x2rbK5WVv1eGzVMZXVC0OHFr7F1grR1d59R_gTViQQr8hwhUMgzP3Ve0&v=Csa161lJLf8&feature=youtu.be

 

Péter Erika

Ha nem lennél

 

Ki mondaná ki

az elakadt szavakat,
ki űzné el tőlem
a bennem lakó árnyakat,
hangom dallammá
hogy állna össze,
és mikor álmodni kell,
az ében éjszakában
ki lesz, aki betakar,
s ki igazítja meg
a gyűrött lepedőt?

*

Ha nem lennél,
összekuporodnék,
akár egy bogár,
mert rövid a reggel

és hosszú a paplanba
burkolt éjszaka

ha nem lennél,
belefulladnék magamba.

 

 Itt hallható:

https://www.youtube.com/watch?v=19M6WBUMOCQ

  (Verseimet elmondja: Kováts Péter, azaz Skorpió )