TÉLI  LÉLEKZETEK

    

PÉTER ERIKA

Ünnepváró

 

Talán fehér karácsony lesz,

az út hótól didereg,

egy madár kenyérhéjra talál,

füttyel szól a többinek.

 

Hangom gőzcsigákat rajzol,

a sarkon nő kéreget:

ma tán többen adakoznak,

hiszen ünnep közeleg.

 

Halleluját énekelnek

valahol az angyalok:

így próbálják szétoszlatni

a szívekbe lerakódott

bánatot.

 

 

PÉTER ERIKA

Kívánság

 

Fény szeretnék lenni

minden arcon,

mosolyt idéző ránc,

finom, tükör-vékony dallam,

keringőző csipkehópehely,

jégvirágból nyíló vágy,

még mielőtt végleg

elboldogtalanodnánk.

 

PÉTER ERIKA

téli égbolt

 

anémiás az ég

megvénült a nappal

felhőket karcolnak

a fenyők zöld karmai

hallgatózom

a szél

kántálását hallom

ám a csillagok fényei

csókként érnek össze 

 

 

PÉTER ERIKA

A szeretet metamorfózisa

 

Szeretetből

 jöttünk, szeretetből éltünk,

szeretetet gőgicsélt a hang, a csend,

a délkörök.  Nő, a Férfi. Az Örök.

Értettük növények, állatok szavát,

 dúdoltuk szellők hullámdallamát,

körülfontak fények, illatok, hegyek.

­­­Szerettük egymást mind. Nő, Férfi, Gyerek.

Édeni életfa folytonosan termett,

tizenkét gyümölcse táplált minden testet.

Mért lett

a szeretet

fegyverként

használt tárgy,

levegőben

szálló,

illékony

szóvirág,

romlatlan

angyalnak

 mutatkozó

hamis,

banális,

kenetes,

 lejáratott

frázis?

Koldus-

gazdájához

kutyája

visszatér,

holtáig könyörög egy kis szeretetért.

 

PÉTER ERIKA

 háború

 

akár a katonák

nyugtalan vagyok ma

lőporszagot lehel

a fegyverek torka

a mai parancs is  

halálszagot sejtet

a háború-daganat    

gyilkos rákká terjed

 madarak riadnak

a kisírt szemű fák

hegyén

az utcák kihaltak

a házfalakat sötét

bárányvér borítja

veronika-kendőn

kilyukad a stigma

akár a katonák

nyugtalan vagyok ma

 

 

PÉTER ERIKA

tetovált katonák

 

robbanásra ébredek

nem akarok háborút

kiáltok mint egy kisgyerek

katonákra gondolok

kik a halál emblémáit

idáig csak bőrükre

tetoválva hordták

videojátékokra

pazarolták az időt

s félelmet keltő szavaik

harsány diszkók

díszletei közt vibráltak

 

most kölcsönvett bátorsággal

fogják meg a fegyvert

gyilkolnak testvért és rokont

srácok akik bénult nyelvvel

keresik anyjuk tegnapi

dajkahangjait

s talán apjuk haragját is

szerelem helyett rémület

pumpál adrenalint ereikbe

 

PÉTER ERIKA

 téli szösszenetek

 

 vad szél ébreszt,

föld s eső zokog

az ég zsúpfedelét

ellepték a varjak

s a tollavesztett

gólyafészkek

gleccser-hidegében

magány kuporog.

*

 

a tél

mint utazó árus,

magával hurcolja

összes abroszát

s fehér brokáttakarókat

tereget a földre

*

 

a szél

sáljával fojtogat

s mint erejét fitogtató farkas

jégcsap-fogaival

belemar a tájba

 

 

 A Kopogtató versemet Csórics Balázs adja elő.

 Katt. a linkre!

www.youtube.com/watch?fbclid=IwAR3x2rbK5WVv1eGzVMZXVC0OHFr7F1grR1d59R_gTViQQr8hwhUMgzP3Ve0&v=Csa161lJLf8&feature=youtu.be

 

Péter Erika

Ha nem lennél

 

Ki mondaná ki

az elakadt szavakat,
ki űzné el tőlem
a bennem lakó árnyakat,
hangom dallammá
hogy állna össze,
és mikor álmodni kell,
az ében éjszakában
ki lesz, aki betakar,
s ki igazítja meg
a gyűrött lepedőt?

*

Ha nem lennél,
összekuporodnék,
akár egy bogár,
mert rövid a reggel

és hosszú a paplanba
burkolt éjszaka

ha nem lennél,
belefulladnék magamba.

 

 Itt hallható:

https://www.youtube.com/watch?v=19M6WBUMOCQ

  (Verseimet elmondja: Kováts Péter, azaz Skorpió )