OKTÓBERI  LÉLEKZETEK

 

Péter Erika

Októberi fényben

 

Október selymes fénye
baldachint terít fölénk,
s arany permetet
hint a vedlő fákra.

A Nap vakít még

és az égbolt oly íves,
mint a templomok
kupolája.

 

 

Péter Erika

Gyertyafénynél

 

Amikor

az emlékezet

pincéjéből érkezem,

könny nélkül zokogok.

 

Sírásom

rosszul hangolt zongora,

széttépi az éjszakát.

Fölriaszt téged is.

Nyugtalan gyertyaláng

játszik arcodon.

 

Átkarolsz.

 

Elringat minket

a jázminolaj-illat.

 

Péter Erika

Alkonyat

 

Tegnap illatot

lehelt a hársfa,   

s a Nap arany-fodrot

varrt a tájra,

és vártam

hónapokon át,

hogy csillagot

rügyezzen az ág,

de amíg az

eget lestem

                        változott a kép;                           

az ősz ledobta

rozsdás köntösét.

 

Most eltiport

vadgesztenyék 

hevernek a sárban,

s a pénzét hullató

akácnak levele vacog:

a tar ágakon elhervadnak

a hullócsillagok.

 

Péter Erika

Őszi kottalapok

 

Az évszak minden nyűge

válladra szakadt,

itt rozsdás dallam röppen,

ott egy kottalap,

mindkettő súlytalan,

s könnyű, mint a bűn

 

látod,

a park végén

még kotyog a patak,

de holnap már avarral

takarja magát.

 

Péter Erika

Nyáralkonyi álmok

Tolakszik már az ősz,

rozsdás teste fázik,
búcsúzik az évszak,

sorvége kilátszik.
Zizegnek a lombok,

hárfa pendül halkan,
harangszó danászik,

sóhajt a magasban.

Suttog az alkonyszél

– benne hangod hallom –
piheérintéssel simogatja arcom.

Tapintatos vendég,

nem bolygatja álmom,
estikeillattal itatja kabátom.


Lehull az alkonyat,

ledob minden leplet,
valaki suttogja

 – lehet, hogy szeretlek –

hint talán virágot

az ősz éjszakámra,

s lobban még lepedőm,

paplanom s a párna.

 

 

Péter Erika

Érintések

 

Ki nem látta szemed,

nem hallotta hangod,

nem kóstolta ízed,

nem érintette arcod,

nem ismerhet!

Számára olyan vagy,

mint el nem olvasott vers,

egy elmaradt koncert,

felbontatlan csomag,

nem játszott színdarab,

távoli táj, ahol sosem jártál,

csillag, mit csak messziről

csodáltál.

 

*

Ha itt lennél,

hinni tudnám

a hihetetlent,

enném az ehetetlent,

utolérném a végtelent,

lábad előtt ülnék,

aranygaluskát

    sütnék…

 

Péter Erika

Őszi paletta

 

Nem hinnéd, drágám,

 hogy október vége van,

 úgy fénylik, szikrázik

 a tájék!

 Szintjátszó

 levelek

 garmada rikít

a felhőtlen ágakon:

rég láttunk hasonlót!

Többnyire földre hull

cudarul, csak néhány

rozsdanyél lóg árván,

 szívósan, makacsul.

Az idén nem csípte

 meg a dér, még kemény

fagy sem érte! Csak festett

pemzlijével a derűs természet!

Holnap a temetők karnevált játszanak,

jelmezbe öltöznek a sírok, virító

krizantém-kupacok betemetnek mindent,

jelezve:

közeledik

 Mindszent.

 

Péter Erika

Ha nem lennél

 

Ki mondaná ki

az elakadt szavakat,
ki űzné el tőlem
a bennem lakó árnyakat,
hangom dallammá
hogy állna össze,
és mikor álmodni kell,
az ében éjszakában
ki lesz, aki betakar,
s ki igazítja meg
a gyűrött lepedőt?

*

Ha nem lennél,
összekuporodnék,
akár egy bogár,
mert rövid a reggel

és hosszú a paplanba
burkolt éjszaka

ha nem lennél,
belefulladnék magamba.

 

 Itt hallható:

https://www.youtube.com/watch?v=19M6WBUMOCQ

  (Verseimet elmondja: Kováts Péter, azaz Skorpió )