ŐSZI LÉLEKZETEK
Péter Erika
Velencei gondolatok
Siklanak még
fekete gondolák
a Rialtó-híd alatt
és a város látványától
káprázik még a szem,
de galambok helyett
sirályok lepik el
a Szent Márk-teret:
a Mózes-gát csak kalmár-álom.
A pusztulás markába zárt
paloták léte ingatag.
Patkányok rágják Velence lábát.
A harangok vészjóslón konganak,
keserű dallamuk beakad
a tenger-marta partba.
Komorul a súlyos ég
a karneváli maszk alatt.
Péter Erika
Reménysugár
A fény a fák között vidult,
majd a platánágra hullt
s a lecsorgó nap-patak
odacsalt egy madarat.
Zöldike vagy cinke volt?
Nem látszott csak szürke folt,
s szemközt a fal tetején
felcsillámlott a remény.
Péter Erika
Kísértés
A mozdonyszív lassít,
majd sebesen dobog,
a fülkékben poggyásszá vált
utasok bóbiskolnak
az ablakon bevillanó fényben,
csak én virrasztok ébren:
nézem a vészféket,
de nem érem el,
meghúznám,
hogy megállítsam,
mint az életem,
zökkenne a vonat,
s én rohannék messze,
eltűnnék
a pipacsoktól
fénylő végtelenbe
Péter Erika
Nyáralkonyi álmok
Tolakszik már az ősz, rozsdás teste fázik,
elköszön az évszak, sorvége kilátszik.
Lomb között surrogás, denevér száll halkan,
estharang danászik, sóhajt a magasban.
Suttog az alkonyszél, benne hangod hallom,
szól az ismeretlen, simogatja arcom.
Elkésett a vendég, de visszahozza álmom,
estikeillattal itatja kabátom.
S lehull a szürkület, ledobja a leplet,
valaki azt súgja – Lehet, hogy szeretlek! –
Hint még nyárálmokat a tél, éjszakámra,
lobban még lepedőm, paplanom, s a párna.
Péter Erika
Péter Erika
Egry József
Áll a mólón.
Arcára színt cseppent
a nyújtózkodó fény;
a Nap aranybuborékká,
a tó ezüst-asztallappá válik
ecsete hegyén.
Szél fúj, viszi a víz szagát.
Mozdul a Balaton
fehér papirosa.
A hullámok fodra
egyesül az éggel,
majd elsimulva szétterül.
*
Fényekkel megrakva
ring a kikötő,
fölötte a vászonra
vetített idő lebeg,
s a tó akár a szeretet,
duzzad és apad.
*
Ma kék kendőt visel a Balaton.
A Badacsony duzzadó mellű nő,
szemében a part tükörképe.
Dombjain asszonyok hajlongnak,
s ha szoknyájukat
felcsapja a szellő,
pirul a csillogó homok.
Este napfénnyel dobálják
egymást a halak,
a halászok felhúzzák hálóikat,
s a tavat a Hold ezüstfóliába vonja.
---
Péter Erika
Prognózis
szárnyalni készülök
csomagolom az időt;
sárgult pólyát,
molyrágta ruhákat,
karácsonyt és anyák napját,
s üszökké hűlt vágyat,
poggyászomba rejtem
az öröklött csendet,
belém fojtom
félbehagyott verseimnek
megíratlan szavait
s kiirtom magamból
a harag méreggyökerét;
így megyek eléd
vétlen,
útra készen.
*
este, mint halász a tengert,
ujjaimmal megérintem az eget,
s félig kulcsolt öklöm
látcsövén
kutatok fényeket
hallgatózom:
a vízzúgás felnyög,
időgépként
ismétlődik hangja,
majd lélegzete lassul,
már azt hiszed,
csönddé válik
de rádöbbensz,
hogy minden
hullám mögött
tolakszik
egy nyughatatlan másik
*
Karomban katéter,
vénáim lila kígyóként
tekeregnek,
alászállok életemnek
rejtett zugaiba
érthetetlen,
tompa hang beszél
a világ szertefoszlik,
azután visszatér
*
tenyeremben széttört
csillagokat tartok
ki idő előtt lezuhantál,
te is itt vagy,
s én puzzle-ként
illesztgetném össze
arcodat
*
ezelőtt
szárny nélkül röpködtem
ma összezárom magamat
magammal, hogy
ezután mindig
önmagam legyek
Péter Erika
Péter Erika
másodvirágzás
esőért sóhajt a délután
akácok haldokolnak
– másodvirágzásuk
öncsalás csupán –
így lobbanunk el
mi is mind a ketten;
nem érlel, csak
aszállyal sújt a nyár,
árnyékká olvad
a fény is lassan bennem,
de szárnyalok talán még
didergő katicabogár
Péter Erika
Ha nem lennél
Ki mondaná ki
az elakadt szavakat,
ki űzné el tőlem
a bennem lakó árnyakat,
hangom dallammá
hogy állna össze,
és mikor álmodni kell,
az ében éjszakában
ki lesz, aki betakar,
s ki igazítja meg
a gyűrött lepedőt?
*
Ha nem lennél,
összekuporodnék,
akár egy bogár,
mert rövid a reggel
és hosszú a paplanba
burkolt éjszaka
ha nem lennél,
belefulladnék magamba.
Itt hallható:
https://www.youtube.com/watch?v=19M6WBUMOCQ
(Verseimet elmondja: Kováts Péter, azaz Skorpió )