LÉLEKZETEK

Péter Erika

Tavasz leszek

 

Holnap

egyetlen napig
tavasz leszek,

az utcán kamaszként
szökkenek,
barackvirág-szirmaim
kibontom

s napkobakú pitypangként

virítok árkok ölén
illatos orgonasövény
leszek

vagy melletted repdeső
madárrá változom

s ágat, szalmaszálat gyűjtve

fészket építek
a majd-szerelemnek.

Illusztráció: Kelebi Kiss István

Péter Erika

Tavasz

 

Földieper édes íze
olvadt szét a számban
s váratlanul kinyílt

bennem a tavasz

a pisztrángoktól
hemzsegő patakba
­felhők mártogatták
fodraikat
és a horizontot

királyi pompával
pásztázta a Nap

lelkem szelíd
érzékiség járta át; 
sóvárgás,
mely azóta kínoz.

  

 

Péter Erika
láthatatlan csillagok alatt

 

elfonnyadunk

mi letépett virágok

gyűrött szirmunk a szél

térdére veszi

és mint könnyű zsákot

az emberarcú felhők

fölé emeli

 

s a láthatatlan

csillagok alatt

felhangzik egy zongoradarab

amely magányos

mint az a gyászruhás

öregasszony

aki bóbiskol

a régi hintaszékben

Péter Erika

Jelek

Ujjbegyeim

bőrcsigáit nézem;
a spirálmotívumban
elmúlt érintések

melege lapul,
lejjebb tenyérvonal-indák

vízrajza domborul.

A hegyek és folyómedrek

szétválnak,

mások megszakadnak 

s vannak, melyek

összhangban egyesülnek.


Látom minden

apró elágazását 
a tenyér-deltatorkolatnak

 

*

Titkok völgye
rejti múltamat.
Ott bujkál
a mindig-változó
felhők mögött,
vagy éjszakai köd
takarja mely
opálköpenybe
burkolja az idő

megállíthatatlan

áradatát

 

*

Igazmondó tükröm

tanulja önmagát;
tisztasága feltámasztja
avasodó emlékeimet.

 

Péter Erika 

Reménysugár

 

A fény a fák között vidult,

majd a platánágra hullt,

s a lecsorgó nap-patak

odacsalt egy madarat.

 

Zöldike vagy cinke volt?

Nem látszott csak szürke folt,

ám a házak tetején

felragyogott a remény.

 

 

Péter Erika

A természet menyasszonya

 

Bimbót bontottál, mint barackfavirág,

kabátomba rejtlek, hogy meg ne fázz,

csupa láz az arcod, föléd fonom testem,

virágpaplan borít minden tavasz-esten.

 

*

Almát eszünk, s eldobjuk a magvakat,

évek múltán földben almafa fakad,

ágaira felmásznak a gyerekek,

árnyékába bújnak a szerelmesek.

 

 

Péter Erika 

A csend fájdalmai

Távolodik

tőlünk a csend.

Fejjel megyünk

halkan a falnak,

fölöttünk a mennyezeten

mosógépek kopogtatnak.

Fület sértő, arrogáns zajok,

Hifi-torony lárma, gép zenebonája,

 nyikorgó ágydalok, civódásmondatok,

kinn fájdalmas autóberregés,

bádogkukák síró jajgatása,

madársziréna talán,

már Krisztus is ordít fenn

a néma keresztfán.

Vihar előtt fekete

a

csend.

Sajognak

 a gondolatok

szótlan idebenn.

 

 

 A Kopogtató versemet Csórics Balázs adja elő.

 Katt. a linkre!

www.youtube.com/watch?fbclid=IwAR3x2rbK5WVv1eGzVMZXVC0OHFr7F1grR1d59R_gTViQQr8hwhUMgzP3Ve0&v=Csa161lJLf8&feature=youtu.be

 

Péter Erika

Ha nem lennél

 

Ki mondaná ki

az elakadt szavakat,
ki űzné el tőlem
a bennem lakó árnyakat,
hangom dallammá
hogy állna össze,
és mikor álmodni kell,
az ében éjszakában
ki lesz, aki betakar,
s ki igazítja meg
a gyűrött lepedőt?

*

Ha nem lennél,
összekuporodnék,
akár egy bogár,
mert rövid a reggel

és hosszú a paplanba
burkolt éjszaka

ha nem lennél,
belefulladnék magamba.

 

 Itt hallható:

https://www.youtube.com/watch?v=19M6WBUMOCQ

  (Verseimet elmondja: Kováts Péter, azaz Skorpió )