LÉLEKZETEK

Péter Erika

Mindenszentek után

Még ünnep csüng a fáradt Krisztuson

és karikás a gyászolók szeme,

lehulltak az élő krizantémok,

műanyagkoszorú került helyébe.

Adventkor még csöndes a temető,

könny a gyertyán gyökeret ereszt,

ma fájdalom, holnap keresztelő,

s Krisztus vállán 

már könnyebb a kereszt.

Péter Erika

Kopogtató

Manapság mindenki
fásultan beszél,
nehéz jövőképről,
s azt, hogy meghibbantak
mérsékelt évszakok,

nem vitázom, csak várom az estét,
eléd szép, lüktető lámpasor vezet,
szentjánosbogárfény,

árnyék meg glória,
ima, hogy érintsem
sebhelyes kezed,
és beszívjam végre

édes illatod.

Kopogtatok. 

Ajtód előtt állok lelkemig meztelen,
karácsonyi ízek keserednek bennem,
egyetlenegy díszem zöld selyemruhám,
de már látom magam vízkeresztes testtel,
mint pucér primadonnát
fellépés után,

pedig élő törzse lehetnék gallyaknak,
madarak raknának pólyákat belém,
fám halott ágain hamisgyöngyök vannak,
de a téli nap fényét
neked őrzöm én

Péter Erika

Ünnepváró

Talán fehér Karácsony lesz,

az út hótól didereg,

egy madár kenyérhéjra talál

s füttyel szól a többinek.

Hangom gőzcsigákat rajzol,

a sarkon egy nő kéreget:

ma tán többen adakoznak,

hiszen ünnep közeleg.

Halleluját énekelnek

valahol az angyalok:

így próbálják szétoszlatni

a szívekbe lerakódott

bánatot.

Péter Erika

Orgonahangverseny

 Lépteim kongtak még 

az oszlopfők között,

amikor moraja

váratlan felnyögött

sztentori hangjától

remegett az oltár,

megrepedt a pokol

s tárult a mennyország

zúgtak, dübörögtek

az orgonasípok,

Krisztus szoborteste

a kereszten ingott

könyörögtem: add  meg,

hogy kavicsból kő legyek

gyémántkemény szikla

vagy óriás hegyek

– s mikor a rózsaablakon

besurranó fények

szivárványkígyóként

fogódzkodtak össze,

­láttam, hogy kicsordult

a Madonna könnye.

Péter Erika

Szenteste

Minden karácsonyba félig belehalok,

Jézus megszületik én haldokló vagyok:

illó sóhajokkal díszítem fel fámat,

fenyőm depressziós,

megkövesült bánat.

Orgonaszó szárnyal Isten háza felett,

rózsaablakain árnyak derengenek: 

egy lézerfény az égre karcolja szép arcod.

– Orgonálnék én is –

Ujjaim már érzik a csontbillentyűket,

hallom a felszálló s morajló hangokat,

a viharos tenger komor zsolozsmáját,

s míg habzsolom a zene

magasztos perceit

rám zúdul a pokol:

halált látok és kívánok ölelést.

Majd miként a reggeli köd,

szétfoszlik a zene,

s csak szeretet szól bennem.

Péter Erika

Ha nem lennél

Ki mondaná ki

az elakadt szavakat,
ki űzné el tőlem
a bennem lakó árnyakat,
hangom dallammá
hogy állna össze,
és mikor álmodni kell,
az ében éjszakában
ki lesz, aki betakar,
s ki igazítja meg
a gyűrött lepedőt?

*

Ha nem lennél,
összekuporodnék,
akár egy bogár,
mert rövid a reggel
és hosszú a paplanba
burkolt éjszaka

ha nem lennél,
belefulladnék magamba.

 Itt hallható:

https://www.youtube.com/watch?v=19M6WBUMOCQ

  (Verseimet elmondja: Kováts Péter, azaz Skorpió )