LÉLEKZETEK

 

 Péter Erika

Kottalapok

Az évszak minden nyűge
válladra szakadt,
itt rozsdás dallam röppen,
ott egy kottalap,
mindkettő súlytalan,
s könnyű, mint a bűn,
de mi
nem játszhatunk
hamis hegedűn,
nézd,
a park végén
még kotyog a patak,
de holnap már avarral
takarja magát.

Péter Erika

A múlt foglalatában

 

Mint mikor kar bújik
rég hordott kabátba,
s a kéz nem találja
meg a zsebeket,
vagy idegen házban
riaszt fel az éjjel,
s villanykapcsolóért
matat tenyered,

 

úgy kutatod múltad,
súlyos útitáskád,
– egy poggyásznak
többen rángatjuk fülét –
bezárt boltba járunk,
visszhangos a kamránk,
látásunk tompítja
a kriptasötét,

 

hisz mindenkinek van
egy apró hullaháza,
minden pince rejt
pár csontvázdarabot,
kagylóhéjú múltunk
keretébe zárva,
immár saját magam
árvája vagyok.

 

Péter Erika

Évtizednyi remény

 

Megyek

évtizednyi
csönddel bekerítve,
egyetlen csikóját
elveszített kanca,
istállót, lucernát
hátra hagyva
zabolátlanul,
keresem
parlagon, sziken,
felhőbozontos égen,


s megtalálom
viharral küszködő
pitypang-hópihéken.

 Péter Erika

Emlékezőkönyv

 

Néhanap ha rám talál az emlék,
egy öblös agyagkorsó Goyát villantja fel,
s a vörös állatsörény vonatfalra festve:
Altamira-barlang, bölényeivel.

 

Eposszá íródik a pár napos túra,
múltam könyve kúpból piramist emel,
Titusz-diadalív lesz kenyerem héja,
s emlékem könyvében Homérosz nevel.

 

Pálmafává nő a szúrós szamárkóró,

márványlapba vésték s nem padba nevem,

néhány nagyobb szikla Kartagót idézi,

s  költeménnyé szépül minden közhelyem.


 

 Péter Erika

Krétával körberajzolt

 

Körvonal, ahonnan

elvitték az Embert,

árnyéka nincs többé

de szelleme ragyog, 

 

ő lett bűneinknek

igazmondó tükre

amit halálakor

örökül hagyott.

Péter Erika
Alkonyat

 

Nyáron illatot

lehelt a hársfa,   

a Nap arany-fodrot

varrt a tájra,

s én vártam

hónapokon át,

hogy csillagot

rügyezzen az ág,

de amíg az

eget lestem

                         változott a kép;                           

az ősz ledobta

barna köntösét.

Most eltaposott

vadgesztenyék 

hevernek a sárban,

s a pénzét hullató akácon

csak pár levél vacog:

és a tar ágakon  

elhervadnak

a hullócsillagok.