LÉLEKZETEK

 

 Péter Erika

Sötétedés előtt

 

Zöld redőnyét
lehúzta a nyár.
Rövidebbre fonja
zsinórját a nappal
és hajnali dér érleli
a csipkebogyót.

 

Rozsdaarannyal tündököl
az ősz s mikor meglódul a szél,
a sokemeletes platánokról
zuhatagként ömlenek
a levelek.

 

Titokzatos árnyak
szövik be a tájat.
Gyötrelmeim veterán
varjakként fölszállnak
és fészkükben virrasztanak
tavaszig.

 

Péter Erika

 Csilllaggá lettél

 

 Azon az őszön is

csillogott a fény, 

de megtört a nap 

az ablak üvegén,

szilánkokra hullott 

akkor egy mosoly,

 árnyék táncol most

 csillagarcodon.

 

 

Péter Erika

Félbemaradt mese

 

A nagy fájdalmak
megmaradnak,
mint testben vándorló
puskagolyók.

 

Anyám jégméhében reszketek.

 

Még megpróbálok
rendet rakni életem
összetákolt díszletei között,
de mint tündér
egy elrontott mesében,
későn érkezem és felborítom
a boldognak szánt véget
s nem állítom meg
az álmok sárba tiprását,
sem a bűntudatot.

 

 Péter Erika

Merülés

 

Ma este gyertyát gyújtanék,
ám nincs parázs bennem,
megmártózom emlékedben,
s belefulladok.

 

Marok szorít,
sebem kifakadt,
kiapadt medence
peremén egyensúlyozom,
hordom az elvesztett anyaság
nem gyógyuló nyomát,
a drága percek terhét

 

de rég lehullt már
szobád brokát-tapétája.


 Kelebi Kiss István grafikája


 

 Péter Erika

 Térerő nélkül

 

Összetapadt könyvlap
mit penge sem
nyit széjjel,
– amit beleírtak
örök rejtély marad –
titok lett életed

s e térerő nélküli
kényszerzubbony-csendben
csupán önmagam
olvashatom.

 

Péter Erika

A halál koszorúslánya

 

Lesz-e aki rám vár,
lócámra  leül,
hogy halálárnyakkal
ne legyek egyedül,

 

lesz-e aki fogja
haldokló kezem, 
fehér ujjaival
lezárja a szemem,

 

lesz-e aki tartja
a menyasszonyuszályt,
ha a halál küldi
a koszorúsleányt?

Péter Erika

 Székek és asztalok

 

 Egyszer mementóvá

válnak a napok,

 mind több üres széket 

néznek az asztalok.

 A múlt hálójában

pók horgol szemfedőt

 s mi túlélők merengünk

 teli tányér előtt.

 Kelebi Kiss István grafikája